(Csongrád, 1826. május 3. – Budapest, 1899. március 18.)

Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte. Az 1848/49-es szabadságharcban őrnagyként egy zászlóalj gyalogság és egy század lovasság parancsnoka volt, részt vett a bánáti és a bácskai hadjáratokban. Ezért a fegyverletétel után hosszabb fogságot szenvedett, előbb a temesvári várban, majd Budán a Nádor-laktanyában. Szabadulása után Aradon lett ügyvéd, és csakhamar országos hírűvé vált, mint jogász. Később az igazságügyminisztériumban dolgozott, ahol rangban gyorsan emelkedett, és államtitkár lett. Elkészítette a bírói hatalomról és az ügyészségi szervezetről szóló törvények tervezetét, amelynek alapján a bírói hatalom és a közigazgatás elkülönült egymástól. Nevét azonban az első magyar Btk., a Csemegi-kódex (1878. V. tc.) tette ismertté. Ez csakúgy, mint a Kihágásokról szóló törvény a kor leghaladóbb eszméit tükrözte, a 19. sz-i európai büntetőjogi kodifikáció jeles alkotása. E két törvénykönyvhöz készített indoklás nagy hatású, tudományos igényű mű, ihletőjévé vált a magyar büntetőjogi gondolkodásnak.
A Magyar Jogászegylet alapítója és első elnöke. Érdemei elismeréséül 1878-ban a Szent István-rend középkeresztjét kapta, 1896-ban a budapesti tudományegyetem jogi kara tiszteletbeli doktorrá választotta meg.
Magyar büntető törvénykönyvének külföldön is híre volt. A francia kormány lefordíttatta, és megjelentette Párizsban 1885-ben. Szülővárosában az utcát, amelyben szülőháza állt, nevéről Csemegi Károly utcának nevezték el. A ház helyén emelt épület falán bronztábla és domborműves portré őrzi Csongrád neves személyiségének emlékét.